Legutóbbi cikkünkben a különböző energiahordozókat vizsgáltuk meg, hogy jobban megértsük valódi szerepüket, korlátaikat és lehetőségeiket. A „Hitek és tévhitek” sorozat második részében a fűtőberendezések kerülnek górcső alá.
A felkapott és kevésbé ismert megoldások közül egyaránt válogatunk, és röviden bemutatjuk azok előnyeit, hátrányait, valamint a bennük rejlő valós lehetőségeket.
Földgáz
Földgáz üzemű hőszivattyú
Kevesen tudják, de léteznek földgáz üzemű hőszivattyúk is, amelyek jellemzően abszorpciós elven működnek. Ez egy olyan kémiai folyamat, amely képes hőt elvonni a környezetből, emellett egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy reverzibilis, ezáltal a körfolyamat újra és újra ismételhető. Ezek a rendszerek komoly odafigyelést igényelnek, és jellemzően ipari méretekben gazdaságosak.
Sokan úgy gondolják, hogy csak elektromos hőszivattyúk léteznek, pedig földgázzal, illetve akár hulladékhővel működő berendezések is elérhetők a piacon.
Kondenzációs gázkazán
Háztartási méretekben ma már gyakorlatilag kizárólag ilyen típusú kazánok helyezhetők üzembe. Támogatás csak nagyon speciális esetekben érhető el, például önkormányzati ingatlanoknál, és ott is jellemzően szilárd tüzelés kiváltása esetén.
A technológia lényege, hogy a távozó füstgázból a vízgőz lecsapatásával csökkenti a veszteséget. Ezt az energiát azonban csak alacsony hőmérsékletű fűtővíz esetén tudjuk hatékonyan hasznosítani. Ilyen kazánoknál padló- és falfűtést, fancoil berendezéseket, vagy nagyon nagy felületű radiátorokat célszerű alkalmazni.
Gyakori hiba, hogy meglévő fűtési rendszerekhez telepítik az új kazánt, és jelentős megtakarítást várnak tőle. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha a hőmérsékletfüggő szabályozás nem marad ki a rendszerből.
Hidrogén
Kazánok
Magyarországon a hidrogén tárolási és felhasználási technológia tekintetében komoly kutatások zajlanak. A jelenlegi irányvonal elsősorban a földgázhoz kevert energetikai dúsítás felé mutat, ugyanakkor már elérhetők olyan berendezések is, amelyek akár 100%-os hidrogén tüzeléssel működnek.
Sokan gondolják úgy, hogy bármilyen földgázüzemű berendezés egyszerűen átállítható hidrogénre vagy más éghető gázra. Ez azonban nem így van, a különféle gázok tüzelése nem csak szabályozás oldalon, de a kazánba, motorba épített anyagok tekintetében is különféle technikát igényel.
Járművek
Az autóipar is fel tud mutatni mind hidrogén égetéssel, mind kémiai úton előállított villamos energiával hajtott járműveket.
Elterjedt tévhit, hogy egyszerű befúvással növelhető az autók hatásfoka és csökkenthető a kibocsátásuk. Azonban a hagyományos üzemanyagokra tervezett járművek, a befúvás hatására bekövetkező gyors égés esetén teljesítmény csökkenést mutatnak. Tehát nem mindegy a motor kialakítása. Ha hasonló hibát követünk el itt is, mint a hagyományos járművek elektromos átalakítása esetén, a módosítás kontraproduktív lesz.
Villamos energia
Elektromos kazán
Ezek jellemzően fűtőbetéttel ellátott vízmelegítő berendezések, amelyek elektromos hatásfoka viszonylag magas. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon az elektromos energia jelentős részét alacsony hatásfokú erőművekben állítják elő, az összesített hatásfok már kedvezőtlenebb.
Az áremelkedések mellett is elmondható, hogy egységnyi energiára vetítve a villamosenergia használata drágább a földgázhoz képest, így elektromos kazán működtetése akkor célszerű, ha nincs más reális alternatíva.
AT kazánok
Hatásfokuk megegyezik a hagyományos elektromos kazánokéval, azonban jóval kompaktabb kialakítás mellett képesek azonos teljesítményt biztosítani. Előnyük a nagy hőleadó felület, ami által nagyon gyorsan tud energiát átadni a víznek. Emiatt kisebb tárolókapacitás is elég lehet, mert gyorsabban tudja pótolni az elégséges hőmérsékletű vizet.
Gyakori tévhit, hogy ezek a berendezések kevesebb energiából állítanak elő melegvizet. Valójában az energiaigény nem csökken, csak az energiaátadás sebességében és a berendezés méretében különbözik hagyományos társaitól.
Elektromos fűtőpanelek
Ezek a berendezések nem közvetlenül a levegőt melegítik, hanem infravörös sugárzással a környezetükben lévő szilárd testeket és folyadékokat. Az infra sugárzás, amit kibocsátanak az egészségre ártalmatlan, sőt, egyes kutatások szerint pozitív hatásai is vannak, és jó hőérzetet biztosít, így alacsonyabb levegő hőmérséklet mellett is komfortos a helyiségben tartózkodni. Fontos azonban megjegyezni, hogy a belélegzett levegő alacsonyabb hőmérsékletű, ezáltal kisgyermekek és idősebb, gyengébb immunrendszerű emberek esetén odafigyelést igényel a rendszer használata.
Elektromos hőszivattyúk
Levegő-levegő hőszivattyú (inverteres klíma)
A legolcsóbb technológia a levegő-levegő hőszivattyú, ami gyakorlatilag egy inverteres klímaberendezés. Sokan gondolnak rá teljeskörű megoldásként, azonban fontos látni, hogy Magyarországon a téli időszakban, jellemzően nulla fok alatti hőmérsékleti viszonyok között, a hatásfoka közelít az elektromos kazánokhoz, így nagy hidegben nem igaz, hogy olcsóbb, mint a gázfűtés.
Levegő-víz hőszivattyúk
Ez a központi fűtésre alkalmas berendezés, azonban az inverteres klímához hasonlóan hideg időben alacsony hatásfokkal képes csak működni. Ez azt is jelenti, hogy az ország hidegebb területein csökken az éves hatékonysága a melegebb területekhez képest.
Víz-víz hőszivattyúk
Az éves hatásfoka jellemzően magasabb, mint előző társaiknak, de csak akkor, ha megfelelő hőmérsékletű primer közeget tudunk biztosítani a működéséhez. Jellemzően a kútvíz vagy a talajvíz lehet megoldás lakossági vagy nem technológiai épületekben. Ilyen berendezések esetében ideális, ha folyamatosan nagy mennyiségű technológiai vizünk van, melynek hőmérséklet-változása nem eredményez negatív hatásokat.
Összegzés
A fűtési rendszereknél nincs univerzális „legjobb” megoldás, csak jól megválasztott rendszer adott környezetre. Felújítás esetén javasoljuk megvizsgálni a több lábon állás lehetőségét, melynek jelentőségét új építés esetén is alulértékelik sajnos.
Ha például rendelkezésre áll egy gázkazán, de levegő-víz hőszivattyút szeretnénk, akkor ne a leghidegebb időszakra méretezzük azt, hanem 0 fokig, alatta pedig használjuk az amúgy is meglévő földgáz kazánt.